A figyelmeztető jelek szembeszökőek: a hőmérséklet globálisan új maximumok, a faji sokrétűség az új minimumok felé tart, a tengeráramlatokban alapvető változások mutatkoznak, bolygónk hatalmas területei az évszázad végéig az emberiség számára holt zónákká alakulnak. Ebben a valóságban zajlott a skóciai Glasgow-ban az ENSZ 26. klíma-világtalálkozója – egyesek szerint elfogadható sikerrel, a szigorúbb vélekedők szerint képlékeny, sőt lehangoló eredményeket hozva. Melyik hát a reálisabb értékelés? Glasgow-ban a túl sok kompromisszum tényleg felülkerekedett-e annak józan tudatosításán, hogy máig nagy a szakadék a tornyosuló válságjelek és legalább a 2015- -ös párizsi klímaegyezményben foglaltak megvalósulása között? A jövőjüket nézve joggal frusztáltak-e a fiatalok? És mert vége a kifogások, az alibizmusok idejének, pazarló életvitelünkben visszaállítható-e még az éghajlat- és környezetóvás éthosza? Miklós László professzorral Miklósi Péter beszélget.